Endokannabinoid percek

bevezetés az endokannabinoid rendszer megnyilvánulásaiba

Endokannabinoid percek

bevezetés az endokannabinoid rendszer megnyilvánulásaiba

Együttműködésre vonatkozó fontos tudnivalók és az ezekből következő gondozási/kezelési szabályok

Alapok, előzmények:


A sejtelektromosság mérése olyan információkat biztosít, amik arra az idő- és tértartományra jellemzőek, amiben az endokannabinoid rendszer működik. Az adatokat kiértékelő szoftver nem az endokannabinoid rendszer elemzésére lett kidolgozva. Az első meggyőző mérési eredményeket saját gyógykezelésem során rögzítettem. Ez lett a járulékos haszna, hogy a betegségemből kannabinoid terápiával sikerült felépülnöm. Ha nem kerültem volna a kemoterápia során súlyos/életveszélyes állapotba, ha nem lettek volna elviselhetetlen fájdalmaim, akkor a kannabinoid terápiára sem került volna sor.
Ebben a helyzetben ismertem fel a jellegzetes együttállásokat (konstellációkat), amiket azután több ezer páciens adatain ellenőriztem, és azóta számos egészséges és beteg személynél rekonstruáltam. Az elemzéshez egy olyan adatbázis fejlesztésre is szükség volt, amivel egységesítve lehet a mérési eredményeket kiértékelni. Közel harminc év munkáját összegeztem.
A szervezet monitorizálása elektromos jelenségek mérése keretében zajlik. Modern eszközökkel, de nem mindenható mérési képességekkel végezzük a méréseket.
Az endokannabinoid rendszer egy molekuláris rendszer, nincs egyetlen olyan szerv, ahol a működése mérhető. Minden sejtünk felszínén képviselteti magát. Arányaiban az idegrendszerben és az immunrendszer sejteiben, szerveiben van a legtöbb endokannabinoid molekulaegység. Egy egység a termelő enzimkomplexből, endokannabinoid molekulákból és receptor molekulákból áll. A mai tudományos ismereteink birtokában az endokannabinoid rendszer szerepe, feladata a szervezet belső egyensúlyának fenntartása.
Abban minden tudós egyetért, hogy még sok felfedezni és pontosítani való van ebben a rendszerben, és a szabályozás újonnan felismert formáit be kell építeni a tudományos szemléletbe. Sokan, így én is, azt gondoljuk, hogy a rendszer jobb megértéséhez kvantummechanikai ismeretek is szükségesek. Jelenleg erről nem folyik érdemi tudományos párbeszéd, a kutatók egymástól elszigetelten végzik a munkájukat. Ez sajnálatos dolog, valószínűleg az érlelődő paradigmaváltás adja majd meg a hiányzó láncszemeket és hozza el azt a konszenzust, ami felgyorsítja és megkönnyíti a tájékozódást.
Tudományos paradigmaváltás küszöbén
A tudomány mai állása is relatív. Szakemberként sem férünk hozzá a legújabb vívmányokhoz és nem egyeznek a kezelési módszerekről alkotott szakmai vélemények sem. Vannak olyan kúrák, amiket a klinikai orvoslás vitat vagy kiközösít még akkor is, ha az adott helyzetre nem ismer semmilyen megoldást.
Komoly szakmai problémákat jelent a mai gyakorlatban az a kettős mérce, ahogy a kezeléseket rangsorolják, minősítik. A komplementer medicina hátrányban van, gyakorta sehogy, vagy nem a megfelelő időzítéssel és komplexitással alkalmazzák a módszereit.
A klinikai medicina gazdasági és társadalmi téren monopolizálta befolyását. A páciensek felé hangulatkeltéssel, félrevezető statisztikák publikálásával, hibás vizsgálati modellek felállításával próbálja fenntartani a status quo-ját, ugyanakkor emberek milliói halnak bele a gyógyszerártalmakba, műtéti szövődményekbe, téves diagnózisok miatti hibás kezelésekbe, a kiszipolyozott, ezért hiányosan működő gondozási rendszer mulasztásaiba, stb. Mindez megosztja a szakmai társadalmat. Egy olyan szituáció alakult ki, melyben még annak szakmai megítélése sem egységes, hogy mi nevezhető adott helyzetben adekvát kezelésnek és mi nem.
Ebben a megosztottságban senki nem képes konszenzuson alapuló, minden szakmai réteg által támogatott kezelési terv készítésére.
Viszont azt is sokan tapasztaljuk, hogy kellő ismeretek birtokában kiemelkedő pontossággal lehet felmérni az aktuális állapotot. Ha ezzel tisztában van a kezelőorvos, akkor a kezelési tervet ennek megfelelően állítja össze. Éppen a tapasztalat és a komplementer medicina által használt módszerek alkalmazása jelenthet sok páciensnek reménykeltő kezelési megoldást, de minden ilyen esetben a klinikai módszerekkel össze kell hangolni a kezelési tervet. Ez még inkább azt erősíti, hogy a páciensnek szorosan együtt kell működnie a kezelésére felkért szakemberekkel.
Kezelési sajátosságok
A holisztikus kezelés mindig egy aktuálisan meghatározott időszakra, azaz egy szakaszra vonatkozik. A kezelés több szakaszból áll, ezekre más-más törvényszerűségek jellemzőek, amik a visszajelzésekből és mérési eredményekből következtethetőek ki. Mindegyik szakasznál felül kell vizsgálni az alkalmazni kívánt módszereket.
Maga a kezelés abban a reményben folyik, hogy a szervezet regenerációját segítjük elő. Ha ez sikeres, akkor a várt módosulások bekövetkeznek.
Az egészségtudatos szemlélet azt jelenti, hogy nemcsak a betegségek tüneteitől igyekszik megszabadulni a páciens, hanem megtanulja érzékelni a stabilitási fázisokat, melyektől a betegségtünetek is függenek, de egészséges állapotban is felismerhetőek. Egészséges személynél nem panaszokról, hanem tünetekről beszélhetünk. Ezek a tünetek jellemzőek az adott stabilitási fokra.
A belső egyensúly fő meghatározója a stabilitás és az energiaegyensúly szintje. Az endokannabinoid rendszer aktivitása ezen mutatókkal jellemezhető.
Az egészségtudatosság ezen a téren azt jelenti, hogy a személy egészségesen is aktívan tevékenykedik az energiaegyensúlya és stabilitása megőrzése érdekében. Ezt tekinthetjük elsődleges megelőzésnek. Minden személynek lehetősége volna aktívan gondoznia egészségét. Szemléleti kérdés, hogy mire hajlandó, amikor nincs panasza. Betegeknél más a helyzet. Sokszor a kínzó és veszélyes panaszok kikényszerítik a figyelmüket.
A betegek célja ugyanaz kell, hogy legyen az endokannabinoid rendszer gondozása kapcsán, mint egy egészséges személyé, de az odavezető út hosszabb és „göröngyösebb”. A cél a stabilizálódás és az energiaszint normalizálása. Ez közvetve jelzi az endokannabinoid rendszer működési stabilitását, ami a belső egyensúly helyreállításához nélkülözhetetlen alapfeltétel.
Az is tagadhatatlan, hogy emberi belátás szerint sokszor a végcél már elérhetetlen. Ilyenkor mintegy önmagunk külső szemlélőjeként azt fontos meghatározni, hogy milyen köztes célt szemelhetünk ki, és annak eléréséért mire vagyunk hajlandóak.
A stabilizálódás rendszerint egy lépcsőzetes folyamat, és minden fokozatban más-más szabályok érvényesek. A kúra során gyűjtjük a tüneteket, panaszokat, alap megfigyeléseket és mérési eredményeket, hogy időben észrevehessük a változásokat, melyekre reagálni szükséges. Ez éberséget, komoly fegyelmezettséget, naprakész kommunikációt igényel mind a kezelőorvos, mind a páciens részéről.
A várt visszajelzések birtokában sem törvényszerű, csak valószínű, hogy a kezelőorvos tájékozódni tud a folyamatok elemzése során. Különösen nehéz időben felismerni rejtett összefüggéseket. A szoros együttműködés növeli az időbeni felismerés esélyét.
Minden kúrát végző páciensnek végig kell gondolnia, hogy hajlandó-e alávetni magát olyan szakember utasításainak, akitől segítséget vár. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a szervezetünk egy többszörösen összetett rendszer, olyan beépített reakciókkal, amik szintén egymással szoros kölcsönhatásban bontakoznak ki. Ez sokszor ijesztő, veszélyes is lehet. A pácienseknek kezdettől fogva törekedniük kell arra, hogy megértsék a bennük zajló folyamatokat. Meg kall tanulniuk, hogy az aktuális tünetek oka szinte mindig valami korábbi eseményhez kapcsolódik, azaz késleltetve látjuk a változásokat. Azt is meg kell érteni, hogy a szervezet az életben maradás érdekében sokszor egy relatív elfogadható állapotot produkál, ami az egyensúly egy alacsonyabb szintje, amiben a szervezetünk „csökkentett módban” működik. Egy sor, ma betegségnek nevezett állapot ilyen csökkentett mód, amiből magasabb stabilitási szintre jutva lehet kikerülni. Ezt a magasabb stabilitást nevezhetjük gyógyulásnak.
A betegség tehát nem elmúlik, hanem a belső körülményekben konszolidálódnak olyan változások, amikben okafogyottá válnak a betegségre jellemző szervezeti reakciók. A szervezetünk számos ilyen előregyártott koreográfiát ismer, a kezelőorvosnak az az egyik feladata, hogy felismerje, hogy éppen melyikben van a páciens.
Maga a felépülés tehát egy koreografált folyamat, ami lépcsőzetesen zajlik. A lépcsőfokokon a páciens szervezete másképp viselkedik, más teljesítmény várható el. A javulás során paradox módon mind az erőnlétben, mind egyes tünetekben ijesztő változások léphetnek fel. Ezek nem az össz-állapot rosszabbodásának jelei, hanem éppen annak a koreográfiának a tünetei, melyben előre számíthatunk pozitív változásra. Ilyenkor is kiegészítő kezelésekre lehet szükség, és fel kell készülni a stabilitási szint változása miatti módosításokra. Egy átlagos kezelés során 2-3 ilyen előre tervezett módosításra lehet számítani, de bonyolultabb esetekben akár több tucatszor szükség lehet a kezelési terven vagy akár egy-egy gyógyszer dózisán változtatni. A mi társadalmunk azt szokta meg, hogy betegség esetén egyféle kúrátalkalmazva fel lehet épülni. Ez soha nem igaz. A lábadozásnak vannak olyan fázisai, amire nem szívesen emlékszünk, igyekszünk gyorsan elfelejteni. Valójában egy egyszerű megfázásból is legalább két fázisban lehet felépülni.
Mindez azért fontos, mert a szervezetünk sajátos működése eleve meg kellene, hogy határozza a hozzáállásunkat. Nem tartható a jelenlegi felületes szemlélet.
A szabályok inkább felismerések, amihez igazodni szükséges mindenkinek, szerepe szerint. Nem önkényes elvárások ezek. Nem a feladatok aránytalan rázúdítása a páciensre, nem a kezelőorvos felelősségének bagatellizálása, hanem a biológia törvényeinek a tisztelete. A kezelőorvosnak a kezelés gondosságára kell összpontosítania, a felelőssége az, hogy a megfelelő módon írja elő a módszereket és a megfelelő időben és módon változtasson rajtuk. Ehhez a szemléletét is átkell adnia a páciensének. Így remélhető egy higgadt terv kidolgozása, és ebből érthető, hogy a páciensnek nemcsak a kezelési utasításokat kell betartania, hanem gyakorlatilag képeznie kell magát egy sajátélmény. kurzus formájában.
A kúra megvalósítása sok tényezőtől függ. Az optimum az, ha a páciens és a kezelést végző(k) egyaránt a saját feladataikat teljesítik.
A páciens betegségén, diagnózisain túl a szemléletétől, valós vágyaitól, minden belső szándékától (amit eltitkol, az is számít), erőnlététől, a környezete segítőkészségétől és segíteni tudásától, anyagi helyzetétől, időbeosztásától, beszámolási készségétől függ, hogy milyen terápiás terv készíthető el. Nem utolsósorban az aktuális kórházi és egyéb kezeléseitől is, amik megosztják figyelmét, terhelik idejét, anyagi forrásait.
A páciens szuverén lény, gyógykezelés során a mellérendelt partneri viszonynak leginkább az emberi kommunikációban kell érvényesülnie. A szakmai vonatkozásokban többnyire el kell fogadnia egy higgadt alárendelt szerepet, azaz a javaslatok betartásával, az eredmények és aggályok visszajelzésével járulhat hozzá leginkább a saját kezeléséhez.
Nehezítő tényezők:
Az elvárások minden páciensnél maximálisak a kezelő irányába. A reménység gyakran elhomályosítja az elvárásokat is, a páciens emberfeletti képességekkel ruházhatja fel saját képzeletében a kezelőjét, mert meg akar gyógyulni. Minél betegebb, annál kétségbeesettebben fokozódhatnak az elvárások. Az ilyen kivetített ábrándnak azonban nincs valóságos alapja.
Vannak, akik úgy értelmezik az önállóságukat, hogy mazsoláznak a tanácsokban, és hiányos tudásuk ellenére maguk állítják össze a szimpatikus részletekből a feladataikat. Rosszabb esetben ezt le is tagadják. Még rosszabb esetben fűhöz-fához járva, kapkodva, a pillanatnyi állapotukban a legsürgetőbb dolgokkal foglalkozva próbálnak „meggyógyulni”. A legrosszabb esetben számon akarják kérni a kezelőorvostól, hogy nem javulnak az elvárt módon a tüneteik annak ellenére, hogy be sem tartották az előírásokat. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a betegségük feljogosítja őket mások kihasználására, a másokon való bosszúállásra. Ez utóbbi viselkedés – főleg ha menetközben derül csak ki – eleve meghiúsítja a sikeres együttműködést.
Akik a Google keresések, a szomszéd véleménye, egy rokon aggályai, egy nem szakirányú jártasságú orvos szkepticizmusa alapján állítják össze a kúrájukat, azok biztosan számíthatnak arra, hogy a szakmai szempontok elenyésznek, és amit amúgyis csak nehezen, körülményesen, aprólékosan és gyakran költségesen lehetne elérni, az veszélybe kerül a tudálékosság, nemtörődömség, nagyképűség, arrogancia, beteges szkepticizmus, stb.miatt.
A helyzet kicsit sem különbözik egy súlyos és hosszadalmas műtéttől. Azt mindenki könnyen belátja, hogy egy műtéthez elő kell készülni, be kell mosakodni, a műtőt sterilen kell tartani, megfelelő felszerelésekkel fel kell szerelni, a személyzet csak betanult, magabiztos és cselekvőképes állapotú lehet. Mindez csak előfeltétele annak, hogy a tevezett beavatkozást szakszerűen elvégezzék, és senki nem ígéri és nem is ígérheti meg, hogy minden rendben fog zajlani, és a beavatkozás nyomán teljes gyógyulás várható. Mindenki belátja, hogy nagyon sokat számít a gondosság az előkészületek, a műtéti munkacsoport kiválasztása, a megfelelő időzítés szempontjából, és azt is, hogy a legnagyobb gondosság mellett is lehetnek szövődmények, de előfordulhat pl. áramszünet, ami miatt extra veszélyek is felléphetnek.
Ugyanekkor sokkal kevesebben hajlandóak végiggondolni, hogy minden kezelés, az aprólékos és gyors reakciókat is igénylő jellegénél fogva hasonlít a műtéthez. Csak úgy tűnik, mintha nem lennének kritikus fázisok, mert a körülmények sokkal nagyobb mozgásteret engednek. Ez azonban csak a látszat, hiszen ahhoz, hogy felismerhetőek legyenek azok az apró jelek, amik egy-egy változást előrevetítenek, fegyelemre és naprakész kommunikációra van szükség.
Felelősség elemzése a páciens együttműködése szempontjából:
Az előírások hiányos betartása kihatással van a fejleményekre, a tervezett reakciók módosulása gyakran előfordul. a kúrát minden hiba negatív irányban befolyásolhatja.
Ha a páciens egy kritikus idő eltelte után még mindig a kezdeti javaslat szerint végzi a kúrát, és nem adja meg az elvárt visszajelzéseket, akkor a terápiás elvárások nem teljesülhetnek. Még ha nem is érezhető negatív következmény, a folytatás kiszámíthatatlan és tervezhetetlen. Ha a kezelő szakmailag gondosan jár el, de a páciens elhallgatja a kért információkat, akkor a kezelés sikere kétséges. Ilyen esetben nem a kezelő munkája nem megfelelő. Tudomásul kell venni, hogy nem elegendő a páciensnek „úgy tenni”, hasonló dolgokat pontatlanul elvégezni, sok pénzt elkölteni. Ezek nem érdemben összefüggő tényezők a kúra eredményessége szempontjából. Nem elég „megvásárolni a gyógyulást”. Ha a kúra előírásait pontosítani vagy módosítani kell, akkor azt egy szakmai vezérfonal mentén lehet megtenni, nem úgy, hogy bárki, bármikor önkényesen átalakítja az előírásokat.

 

Írta: Dr Karácsony Ferenc
holisztikus szemléletű orvos, gyermekgyógyász szakorvos